Kamasztanoda Nyírmihálydiban
RRF-MMSZA-1.0.0.4-23-2024-00008
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a 2286 fős FeTe településen, Nyírmihálydiban hozunk létre Kamasztanodát, ahol alapítványunk FeTe megvalósítóként van jelen.
A projektben foglalt formális és informális keretek között megvalósuló tevékenységeket a helyi szükségletekre reagálva végezzük el. Eközben célunk a hátrányos helyzetű tanulók körében a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentése, a képzettségi szint növelése, az iskolai sikeresség előmozdítása, a minőségi oktatáshoz, neveléshez való hozzáférés biztosításával, extrakurrikuláris tevékenységek által. Törekvésünk az, hogy nem csak a tanodába járó gyerekek személyiségét fejlesszük, hanem ebben a fejlődésbe a családok többi tagját, elsődlegesen a szülőket is bevonjuk. A nyitott tanodai programok és a családi, közösségi programok, a tervezett klubfoglalkozások segítségével célunk, hogy a település teljes lakosságára is ható személyiségfejlesztést, közösségfejlesztést is elérjünk, ami a közösség befogadó szemléletének a pozitív irányú változtatására irányul. A projektben helyet kap ezen felül a tanulástámogatás, a szabadidős tevékenységek, az intézménylátogatások, a tanodán kívüli programok.
A tanodás tanulók szüleinek is fontos szerepe lesz a projekt sikerességében, ezért őket már a program elején bevonjuk a megvalósításba, családlátogatások alkalmával tárjuk majd fel, hogy vannak-e és milyen jellegűek az esetleges mentális, vagy egyéb, a gyermek iskolai előmenetelét, fejlődését gátló problémák. Ezek a tapasztalatok meghatározzák majd a gyermek fejlesztésének a módszerét, irányát. A szülőkkel rendszeresen kívánunk találkozni, teadélután jellegű szülői összejöveteleken, és a nyílt tanodai programokba bevonjuk őket.
A bevont tanulókkal ösztöndíjszerződést kötünk, így motiválva őket még inkább az iskolai előrehaladásra.
A megvalósításba bevonjuk az oktatási intézményeket, akikkel együttműködve kidolgozásra, valamint terjesztésre kerülnek azok a modellek, melyek a célcsoportunkba tartozó tanulók fejlődését a leginkább támogatják. Emellett korábban egyéb fejlesztő programban részt vett mentoráltjainkat is bevonjuk a megvalósításba, mivel fontosnak tartjuk a kortárs segítők részvételét.
A projekt keretében a Felhívásnak megfelelően 9 kulcsfolyamatot valósítunk meg. A projekt végére minden kulcsfolyamathoz elkészül a folyamatleírás, ahhoz a módszertani kártyák, valamint azok terjesztését esettanulmányban rögzítjük.
A projekt keretében a horizontális követelményeket szem előtt tartva az alábbi tényezőkhöz járulunk hozzá:
- Mobilitási folyamat, szegregátumból való kilépés elősegítése
- Szülők aktivizációja, edukációja
- A romák részvételének erősítése a minőségi többségi oktatásban
- A minőségi és alapellátási szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása
- Helyi közösség erősítése
- Reziliencia erősítése
- Klímakockázat, környezetvédelem
- Esélyegyenlőségi szempontok érvényesülése, előítéletek csökkentése
A projekt eredményeit 2026.12.31-ig fenntartjuk.
Projekt címe: Kamasztanoda Nyírmihálydiban
Projekt azonosító száma: RRF-MMSZA-1.0.0.4-23-2024-00008
Szerződő neve: TUTOR Alapítvány a Betegek és Szegények Megsegítéséért
Megvalósítási időszak: 2024.11.01-2026.03.31.
Európai Unióval elszámolható összköltségre jutó támogatás (Ft): 37 956 540.-Ft
Hazai költségvetésből biztosított, EU felé nem elszámolható támogatás (Ft): 1 451 973.-Ft
Támogatás összege: 39 408 613.-Ft
Európai Unióval elszámolható összköltség: 39 408 613.-Ft