Kamasztanoda Penészleken

RRF-MMSZA-1.0.0.4-23-2024-00006

 

Projektünk célja, hogy újabb felületen tudjunk hatni az Alapítvány, mint megvalósítóként jelen lévő FeTe településen, Penészleken élő gyermekek életútjára. Szervezeti szinten jelen vagyunk az óvodában, iskolában, szociális munkával a családok életében. Ahhoz, hogy a gyerekek mentorálása 7. osztályos koruktól a középiskolai tanulmányaik alatt is megvalósulhasson, olyan bázissá kell válnunk, ahol szolgáltatásainkkal, szakembereinkkel, tanodai közösségi terünkkel és fejlesztő munkánkkal állandó jelenlétet biztosítunk. A pedagógusok, szülők és a gyerekek bevonásával eredményt kell elérnünk a hiányzások csökkentésében, az érettségi, a szakképesítés megszerzésében, tanulmányi versenyeken, a tanulmányi átlag növekedésében. A klasszikus pályaválasztási foglalkozásokat felváltja egy tudatos, tervezett, interaktív, több szereplős életút tervező folyamat. Olyan Kamasztanodát tervezünk, amelyben jelen van a közösség megtartó ereje. Formáljuk a család továbbtanuláshoz való viszonyát, erősítjük azt a szemléletet, hogy a tudás érték, hosszú távú befektetés, amely megtérül életminőségben, jóllétben, és jövedelmi szinten.

A Kamasztanoda 20 Penészleken élő, 12-18 éves hátrányos helyzetű tanuló számára biztosít fejlődési lehetőséget, s hozzájárul az iskolai előrehaladásukhoz, a pályaválasztásuk sikerességéhez, a reális életútjuk meghatározásához, támogatásához. Ezen felül fejlődést biztosít a településen élő családok, közösség számára is, hiszen a bevont tanulók példaként állnak majd a kisebb testvérek, de akár a szülők előtt is.

A projekt a Felhívásban megjelölt 9 kulcsfolyamat mindegyikét magában foglalja az alábbiak szerint:

  1. A tanoda működési előírásainak való megfelelés
  2. Célcsoport toborzása
  3. A kamasztanoda működését segítő dokumentumok
  4. Mentorrendszer működtetése
  5. Differenciált, teljesítményközpontú ösztöndíjrendszer működtetése
  6. Családdal és tanulót körbevevő környezeti csoporttal való együttműködés
  7. Pályaorientáció működtetése
  8. Középiskolával való együttműködés
  9. A kamasztanoda pedagógiai működtetése

A tevékenységeket úgy terveztük, hogy azok egymást kiegészítsék, a valós igényekre, szükségletekre reagáljanak, s mindegyik a célcsoport hátrányait tudja hosszú távon is kompenzálni. A teljes fejlesztési folyamatba be kívánjuk vonni az oktatási intézményeket a tanulók sikeres pályaválasztásának elősegítése érdekében. A projekt végére minden kulcsfolyamat folyamatleírásához kidolgozzuk a módszertani kártyákat, s azokat terjesztjük, melyet esettanulmányban rögzítünk. Két oktatási intézménnyel Partnerségi Megállapodást kötünk. Célunk, hogy más oktatási intézmény is megismerje a módszertanokat, ezért célzottan felkeressük a releváns iskolákat. A Kamasztanodában kidolgozott módszereket átadjuk a Jelenlét Pontoknak is, hogy az ifjúsági klubjaikban, táboraikban alkalmazhassák.

A projektben részt vevő tanulók mindegyikével ösztöndíjszerződést kötünk, s segítjük a szülőket is annak felhasználásban.

A projekt keretében a horizontális követelményeket szem előtt tartva az alábbi tényezőkhöz járulunk hozzá:

  1. Mobilitási folyamat, szegregátumból való kilépés elősegítése
  2. Szülők aktivizációja, edukációja
  3. A romák részvételének erősítése a minőségi többségi oktatásban
  4. A minőségi és alapellátási szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása
  5. Helyi közösség erősítése
  6. Reziliencia erősítése
  7. Klímakockázat, környezetvédelem
  8. Esélyegyenlőségi szempontok érvényesülése, előítéletek csökkentése

A projekt eredményeit 2026.12.31-ig fenntartjuk.

Projekt címe: Kamasztanoda Penészleken

Projekt azonosító száma: RRF-MMSZA-1.0.0.4-23-2024-00006

Szerződő neve: TUTOR Alapítvány a Betegek és Szegények Megsegítéséért

Megvalósítási időszak: 2024.11.01-2026.03.31.

Európai Unióval elszámolható összköltségre jutó támogatás (Ft): 37 901 635.-Ft

Hazai költségvetésből biztosított, EU felé nem elszámolható támogatás (Ft): 1 501 913.-Ft

Támogatás összege: 39 403 554.-Ft

Európai Unióval elszámolható összköltség: 39 403 554.-Ft